TÁMOGASSANAK BENNÜNKET! FÉLIG VALÓRA VÁLT ÁLOM! HOL ÁLL A GYŰJTÉS?

TÁMOGASSANAK BENNÜNKET! FÉLIG VALÓRA VÁLT ÁLOM! HOL ÁLL A GYŰJTÉS?

389.760 forint, ennyi az az összeg, amivel ezidáig Önök támogatták egy mentőkocsi megvásárlásáról szóló álmunkat, amiért óriási köszönettel tartozunk, mindezt közel 1 hét alatt, ami már önmagában is csodálatos eredmény.

Sokan kérdezték tőlünk, hogy hogyan jutunk ilyen olcsón mentőkocsihoz, ezért a félreértések elkerülése végett szeretnénk jelezni, hogy az általunk kiszemelt kocsi, nem speciális mentőautó, azaz speciális mentőeszközök nélkül kerülnie 800. 000 forint körüli összegbe. Tisztában vagyunk azzal, hogy ezeknek az eszközöknek a beszerzése hosszú folyamat lesz, nekünk első körben a legfontosabb, hogy az általunk mentett, sérült, bajban lévő , segítségre váró  állatokat megfelelően, szakszerűen szállíthassuk.

Kérjük Önöket, hogy megosztásaikkal vagy anyagi segítségükkel támogassák a legesélytelenebb kutyák megmentését.

Összefogásra van szükség, hogy az emberi kegyetlenség, közöny miatt nehéz helyzetbe került kutyákon segíthessünk.

KÉRJÜK, TÁMOGASD MENTŐKOCSIS FELHÍVÁSUNKAT, HOGY A BAJBA JUTOTT KUTYÁKAT, NORMÁL KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT TUDJUK SZÁLLÍTANI!

KUTYA-SEGÉLYSZOLGÁLAT ALAPÍTVÁNY- A LEGESÉLYTELENEBB, ÁRVA KUTYÁK SZOLGÁLATÁBAN!

SZÁMLASZÁMUNK: ( CIB BANK) 10700378-43277007-51100005
IBAN: HU67 10700378 43277007 5110 0005

SWIFT: CIBHHUHB

PAYPAL: http://www.kutyasegelyszolgalat.hu/paypal/

Kérjük, az utalásnál írják be a közlemény rovatba a mentőkocsi szót.

Köszönjük!

Desktop7_Easy-Resize.com