A rettegés és félelem járja át minden mozdulatát Édennek, akit közel 1 héttel ezelőtt mentettünk.
Soha életemben nem találkoztam még ennyire bizalmatlan, megtört lelkű kutyával, mint Éden, aki úgy néz ránk szomorú szemeivel, mint aki elhitte neki tényleg nincs joga az élethez. Pedig igen is van…ugyanannyi joga van az élethez, mint gazdájának, aki kegyetlen szívtelenségével majdnem tönkre tette az ártatlan, mindössze csak szeretetre és gondoskodásra váró kutya életét…
Szerencsére időben érkeztünk…
Éden azon a napon is 1 méteres láncon sínylődött, kinyújtott nyelvével kapkodott a levegőért, látszott rajta nagyon nehezen viseli a nyári forróságot. Órák választhatták már csak el a haláltól. Nem a hőguta veszélyeztette az életét, hanem gazdája ördögi terve, amellyel levegőt akart pumpálni, az általa olyannyira utált, megvetett kutyája vénájába. A férfi többször eljutott már a gondolatig, hogy likvidálja a kutyát, aki nagyon virgonc természetű, folyamatosan fiúzik, állandóan lefial, és aki alig bírja abbahagyni az ugatást úgy megörül ha gazdája hazaér a kocsmából.
Néhány héttel ezelőtt egy rétre vitte ki Édent, a helye is meg volt, hol ássák el cimboráival a kutya tetemét, Éden azonban megérezte a halál szagát, egyszerűen megmerevedett a puszta közepén, nem védekezett, nem próbált meg elmenekülni, várta a halálos, végzetes ütéseket. Éden viselkedése olyannyira megzavarta a tettre kész, meglett férfiakat, hogy “kedves” szavakkal sorsára hagyták a halálra váró kutyát, aki az este beálltával visszamerészkedett a házhoz.
Két társa -akik bioriasztóként tökéletesen funkcionáltak, csak akkor ugattak, ha postás vagy cimbora állt meg a kapu előtt-, jelentette Éden számára a vigaszt, ők tartották benne a lelket.
Éden gazdája jéghideg közönnyel vallotta be nekünk mire készült, beszélt arról, mennyire “rühelli” a kutyát.
A búcsúzás előtti pillanatokat soha nem felejtem…
A bolhás, agyonelletett, elhanyagolt kutya, miután megszabadítottuk láncától, gazdájához szaladt, szó szerint, ficánkolt örömében. Gazdája lomha mozdulatokkal, undorral az arcán tessékelte le magáról Édent…
Csak álltam, és szomorúan néztem magam elé…hogyan képes Éden szeretni egy ilyen embert? Miért bízik még akkor is gazdájában, amikor az gyűlöli őt? Honnan ez a földöntúli szeretet? Nem bírtam ki könnyek nélkül…Azt a szeretetre vágyó kisfiút láttam Édenben, aki egykoron én is voltam, aki mindent megtett volna azért, hogy szeressék, elég volt annyit mondani gonosz mostohámnak, hogy te milyen gyorsan szaladsz Gyuri…és csak azért, hogy szeressen, hogy elfogadjon, gepárd gyorsasággal futottam a parkolós abc-be Évike nénihez, majd gyorsan vissza, napjában akár többször is, hazaérve azonban elmaradtak a kedves, dicsérő szavak, várt a közöny,a ridegség…
Édent is szeretetre kódolta az élet,aki mindennél jobban vágyik arra, hogy elfogadják, becsüljék őt…mindent megadnék, hogy ez a sokat szenvedett kutya is megtalálja azt az embert, akinek sikerül megerősíteni őt, aki mellett Éden elhiszi, hogy fontos, különleges kis teremtmény.
Mert az… egy igazi fekete szépség, akire hiszem, hogy félelemmentes, boldog élet vár…
VIDEÓ! ÍGY MENTETTÜK MEG ÉDENT A HALÁLTÓL!
