SPY: AKIRŐL FOLYAMATOSAN LEMONDANAK ÚJRA GAZDÁRA VÁR!

SPY: AKIRŐL FOLYAMATOSAN LEMONDANAK ÚJRA GAZDÁRA VÁR!

Spy története nagyon megviselt,bárcsak végre megtalálnánk neki a végső otthonát.

Most kaptunk egy levelet amelyben szerkesztőségünk segítségét kérik. Spy élete tele van olyan komoly lelki törésekkel, hogy csoda, hogy egyáltalán még mer bízni az emberekben. Spy-t egy autópálya szélén “felejtették” előző gazdái. Hosszú küzdelem után sikerült csak befogni az emberi közeledésre agresszívan közeledő kutyát. Spy ezt követően ideiglenes befogadóhoz került, ahol kirajzolódott az igazi személyisége. Az első napok morgásai, vicsorgásai után szép lassan kezdett megszelídülni, olyannyira, hogy elkezdett bújni a gazdájához és már a játékokra sem fegyverként tekintett,szép lassan megtanulta, hogy a labdák, plüss figurák az ő szórakoztatására vannak ,nem pedig büntető eszközök. A súlyosan elhanyagolt kutya a legalapvetőbb vezényszavakat sem ismerte, mégis lelkes tanulóként nagyon sokat fejlődött. Teltek a hetek, a facebookon párszor már körbejárt az a poszt, amiben Spy-nak gazdát kerestek.  Annak rendje-módja szerint jelentkezett is egy fiatal lány, aki szerelmes lett a kiskutyába. Szerelmüknek a lány családja vetett véget. Miután hazavitte a kiskutyát, a család többi tagjával Spy nem találta meg a hangot. Nem volt harapás, félelem-agresszív magatartásának már nyoma sem volt, Spy csakis új gazdáját istenítette, mindig vele, az ő közelében akart lenni, a család többi tagjára fittyet sem hányt. A lánynak a család nyomására el kellett búcsúznia Spy-tól.

13115583_1570071739958383_1013374348_n

Spy-nak 1 hetet adott a sors, hogy elhihesse végre otthonra talált. Spy így visszakerült ideiglenes gondozójához. Spy, az ideiglenes gazdánál önmagára talált. Egy igazi életvidám, eleven “kölök”, aki  nagyon hálás azért ha szeretik, ha törődnek és ami a legfontosabb türelmesek vele. Spy örökbefogadásánál figyelembe kell venni, hogy egy olyan kutyáról kell majd a későbbiekben gondoskodni, akinek már sokszor visszaéltek a bizalmával. Kiszolgáltatott kis életében rengetegszer lemondtak róla, további lelki sérülések nagyon sokat árthatnak neki.

13115367_1570071686625055_226694493_n

Spy élete múlt héten újabb fordulatot vett. Jelentkeztek érte és egy olyan családhoz került, ahol volt már egy lány kutya. Spy, nehezen viselte, hogy osztoznia kell a figyelmen , az új gazdit szerette volna kisajátítani, ám ehhez ő nem volt partner. Spy “féltékeny” szeretete ezen történet befejezését jelenti. Mennie kell a befogadójától.

Itt tartunk most…Spy sorsa már korábban megpecsételődött. Egészen pontosan akkor, amikor első gazdáihoz került, akik a túlélés legalapvetőbb feltételeitől (élelem, víz) is megfosztották, amikor az út szélén hagyták. Kap-e a sorstól egy sokadik esélyt? Ez nagyban függ tőlünk is…hiszen

Lehet az ÖN MEGOSZTÁSA lesz az, amely segítségével Spy végre szerető otthonra talál. Segítsetek nekünk, Spy új családjának a megtalálásában.

13149816_1570071679958389_1049529976_n

Hozzászólások

comments