KIEMELT! TÚLÉLTE A GÁZOLÁST AZ ISASZEGI KUTYA, DELANI!

KIEMELT! TÚLÉLTE A GÁZOLÁST AZ ISASZEGI KUTYA, DELANI!

Olyan sok bánat, szomorúság ért minket az utóbbi napokban, hogy minden eddiginél jobban vágyunk arra, hogy megmentsünk minden ártatlan, kiszolgáltatott életet.

Kora délelőtt kaptuk a bejelentést, hogy Isaszegen egy kocsi elgázolt egy kölyökkutyát, majd segítség nyújtás nélkül továbbhajtott.  A szemfüles szemtanúknak  sikerült feljegyezniük a kocsi rendszámát, a sokkos állapotba került kutya  eközben pedig  egy árok vízelvezetőjébe húzódott.

Kollégámnak, Zolinak kedves szavakkal nagy nehezen sikerült őt kicsalni búvóhelyéről, majd ezt követően azonnal rohantunk vele a kórházba. Tisztában voltunk az aranyszabállyal: az időfaktor a legfontosabb tényező egy sérült állat életének megmentését illetően, mi pedig gyorsak voltunk, nagyon gyorsak.

Delani, ezt a nevet kapta tőlünk a kutyus, infúziót, fájdalomcsillapítókat kapott, miközben megvizsgálták a szívverését, baleset következtében sérült lábait. A vizsgálat során mindkét lábát nagyon erősen fájlalta, ezért  a röntgen vizsgálat is szükségessé vált, félő volt, hogy a medencéjével  lesz a gond.

A röntgen vizsgálat nem mutatott törést, így Delanival elhagyhattuk ma a kórházat, holnap délelőtt lesz újra jelenésünk, amikor is kontrollra visszük őt.

A megkönnyebbült boldogság érzésével zárom soraimat és csupa nagybetűvel írhatom: MEGINT EGY NAP, MEGINT EGY MENTETT ÉLET!

Köszönjük!

HA TUDOMÁSUK VAN BAJBAN LÉVŐ, SEGÍTSÉGRE VÁRÓ ÁLLATRÓL HÍVJANAK MINKET! 0620-593 7006

KÉRJÜK TÁMOGASSÁK MENTÉSI MUNKÁINKAT, HOGY MINÉL TÖBB SEGÍTSÉGRE VÁRÓ KUTYÁN TUDJUNK SEGÍTENI!

KÖSZÖNJÜK!
KUTYA-SEGÉLYSZOLGÁLAT ALAPÍTVÁNY

SZÁMLASZÁMUNK (CIB BANK)
10700378-43277007-51100005

IBAN: HU67 10700378 43277007 5110 0005

SWIFT: CIBHHUHB

PAYPAL:

http://www.kutyasegelyszolgalat.hu/paypal/

A KÖZLEMÉNY ROVATBA, KÉRJÜK ÍRJÁK BE: MENTÉSI TÁMOGATÁS

19551355_1617845314893675_274298408_o