Shíva, a baleset miatt lebénult kutya története átlagosan indult. Egy család szeretett volna egy kölyökkutyát, ki is nézték a kis kedvencet, megvették, majd hazavitték őt. Értékesnek találták, még pénzt is fizettek érte, majd egy új életkörülmény beálltával Shíva feleslegessé, értéktelenné és ami a legszomorúbb és legfájóbb bénává “vált”.
Cikkünk szavakkal, gondolatokkal kirakott lelkiismeret-tükör, melynek sorait az állatok iránt érzett feltétlen szeretet és tisztelet formálta, és amely szeretné felhívni a figyelmet arra a nemes küldetésre, szolgálatra, amit a kutyával, vagy bármely élőlénnyel történő együttélés jelent, AZ EGY ÉLETEN ÁT TARTÓ FELELŐSSÉGVÁLLALÁSRA.
“A virágom… felelős vagyok érte. Hiszen olyan gyönge! És olyan gyanútlan. Egyebe sincs, mint négy semmi kis tövise, hogy a világtól védekezzék.” /Antoine de Saint Exupéry
Minden olyan jól indult….
A családba kerülést követő napokban Shíváról számtalan fotó készült, amelyek mind arról tanúskodtak Shíva jó helyre került. A közösségi médián is fellelhető képek alá olyan gondolatokat, érzelem-esszenciákat, idézeteket írtak a családtagok, amely mind azt vetítették elő, hogy Shíváról szeretetteljesen fognak gondoskodni és soha nem hagyják el őt.
Majd eltelt egy év és a család úgy döntött elköltözik a kertes házból egy kisebb panellakásba, ahová Shívát már nem vitték magukkal. Azért, hogy Shívának helyet találjanak felvették a kapcsolatot menhelyekkel is akik kapacitásprobléma miatt nem tudták fogadni Shívát. A család előtt volt még egy lehetőség, hogy gyepmesteri telepre adják le őt, ám hallani sem akartak arról, hogy az egykoron “kemény” pénzen vásárolt kutya után még ők fizessenek a gyepmesteri telepnek Shíva elhelyezéséért, gondozásáért. A korábbi házi kedvencről lemondtak, ideiglenes befogadónál helyezték el őt.
Shíva története innen már ismerős. Az ideiglenes befogadótól elszökött, a kutyahűséget ismerve visszavágyhatott volt családjához. Shívát napokon keresztül keresték. Egy autópálya szélén magatehetetlen állapotban, elütve találtak rá. Egy rendőrnő gondoskodott Shíváról, amíg az állatvédők kiérkeztek a helyszínre. Az egykori “édesből hirtelen mostoha” és árva lett, és ami a legigazságtalanabb, a baleset miatt hátsó végtagjai örök mozdulatlanságra ítéltettek. ( Gerince olyan súlyosan sérült, hogy soha többé nem fogja tudni használni hátsó végtagjait, vizelettartási problémái vannak, amely a szepszis kialakulása miatt komoly veszélyforrás lehet még a későbbiekben.)
Shíva egykori gazdája olvassa és látja, milyen tortúrákon megy keresztül volt kutyája, mégsem írt nekünk, szólt hozzá videóinkhoz, hogy kifejezné sajnálja a történteket, a kórházban sem látogatta meg őt. Informátorainknak megüzente “szálljanak le” az ügyről. Ideiglenes befogadóját, ezzel ellentétben, nagyon megviselték a történtek, a baleset után, rendszeresen látogatta Shívát, ajándékokat vitt neki.
Shíva rövid kis élete pillanatok alatt darabjaira tört szét. Mégsem keseredhetünk el hiszen azzal, hogy életben maradt, hogy felkaroltuk és segítjük őt, történetén keresztül, üzen hasonszőrű, sérült, elárvult sorstársainak. Üzenete világos és egyértelmű, az emberi jóság és összefogás erejével, egy nap talán rajtuk is segíthetünk. Miért írom, hogy csak talán? Mert még mindig kevesen vagyunk azok, akik életüket teszik fel arra, hogy árvákon, elesetteken segítsünk, sokkal többen vannak , akik kéjesen, jókedvvel szívják magukba az önösség és materializmus kéjgőzét, majd elégedetten mártóznak meg a közöny sártengerében, miközben, szép csendben, ártatlan életek ezrei vesznek oda.
