GYÁSZ! BÚCSÚ ŐSZIKÉTŐL!

GYÁSZ! BÚCSÚ ŐSZIKÉTŐL!

Nem tudok nem könnyes szemmel nézni rád, drága Őszike. Elmondhatatlanul fáj, hogy el kellett engednünk, hogy először bizonyult kevésnek  a szív és az akarat, hogy te már nem élhetsz tovább.

Amikor orvosaid elmondták nekünk, hogy nem ketté hanem háromfelé tört a gerinced, pisilni és kakálni sem tudsz egyedül, soha nem lesz teljes az életed ,altatásod elkerülhetetlen, először a tagadásba menekültem a kegyetlenül igazságtalan és fájó valóság elől.

Fájt, hogy gázolód segítségnyújtás nélkül hagyott sorsára téged…

Fájt, hogy baleseted anyakutyaként ért…

Fájt, hogy kölykeid valahol a közelben várhattak rád….

Fájt, hogy rohantál volna vissza hozzájuk, ám mozdulni sem tudtál, magatehetetlenül vívtad élet halál harcodat egy út szélén, segítségre vártál..

A tagadás nálam az életet jelentette, a halál, a szenvedésekkel teli élet tagadását, ezért az álmokba, a képzelet világába menekültem, ahová magammal vittelek téged.

Képzeld Őszike, láttam az első  közös kerekes  kocsi próbánkat,  ahol simogattalak, támogattalak, hogy ügyes leszel, jól fogod tudni majd használni a járgányodat.

Láttam, meleg, barna figyelő tekinteted, aki hálás és boldog, hogy családhoz segítettem….

Láttam a családodat is, kedves embereket, akikkel nagy összejövetelen ünnepeltétek 3. születésnapodat, láttam ahogyan simogatták okos kis buksidat…

Láttalak,örülni, felhőtlenül játszani, kerekes kocsiddal száguldani…

Láttalak élni….

Egy valamit nem akartam látni, tudomásul venni, azt a makacsul elfogadhatatlanul tényt, hogy most nincs tovább…

Nincs gyógyulás, család, remény, fény…

Haláloddal vigasztalatlan szomorúság, sötét reményvesztettség költözött szívünkbe…

Őszikét tegnap késő este 11 órakor elengedtük, orvosai megszabadították szenvedéseitől, annak a méltatlan életnek az ígéretétől, amely rá várt.

Őszike, soha nem feledünk, tiszteletbeli, örökös tag vagy azon a falon, amit a gerincsérült kutyák mentéséért emeltünk.

Nyugodj békében, királylány…

Őszike 2 évet élt…

Desktop34